A téli vakációt rizikósabbnak tartjuk a nyárinál?

Téli sportoláshoz is kössön utasbiztosítást az Eurorisknél!A biztosításban is van szezonalitás, olyan is, amire nem is gondolnánk elsőre. Ilyen például az, hogy az emberek síszezon idején jóval gyakrabban kötnek utasbiztosítást, mint nyáron, amikor nyaralni indulnak.

Bár a nagy utazások zöme a nyári hónapokban történik, mégis érdekes tény, hogy az emberek valamiért inkább a téli utak alkalmával érzik azt, hogy utasbiztosításra van szükségük. Nyáron valahogy ösztönösen lazábbak és ezzel talán felelőtlenebbek vagyunk, így könnyen neki vágunk egy hosszabb útnak úgy, hogy nem kötöttünk semmilyen utasbiztosítást. “Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy úgysem történhet velünk semmi baj”- nyilatkozta Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője. Ugyanakkor emlékeztetett minket arra, hogy a télen indulók már több mint 70 százaléka köt valamilyen utasbiztosítást. Ezt az arányt célszerű lenne a nyári hónapokban is elérni, sőt növelni!

Érdekesség, hogy az emberekben a lakásbiztosítás gondolata is akkor merül fel gyakrabban, amikor szembesülnek azzal, hogy a vihar mekkora károkat képes okozni az otthonukban. Tehát például a viharosabb időszakok után jellemzően meg szokott ugrani a lakásbiztosítás-kötések száma.

Legyen tél, vagy nyár, soha nem lehet magunkat eléggé biztonságban tudni, így mi azt tanácsoljuk, hogy minden külföldi és belföldi utazásra is kössünk utasbiztosítást. A saját magunk és családunk védelménél nincs fontosabb! Legyünk felelősek és döntsünk a biztonság mellett!

Kérjük tekintse meg utasbiztosítási termékkínálatunkat: 



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.22
PoweredBy: SK Trend Kft