Július 30-án indul az 52. Kékszalag vitorlásverseny
Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő versenyét július 30. és augusztus 1. között rendezik meg. Az idei verseny a megszokott útvonalon halad majd, azaz a Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Keszthely – Balatonfüred távot kell 48 óra alatt teljesítenie a versenyzőknek.
2019-ben 561 hajó állt rajhoz, amelyből a rendkívül gyenge szélben végül 269 futott be a limitidő alatt. A versenyt a Petrányi Zoltán kormányozta Racing Django katamarán nyerte, amely 15 óra 37 perc alatt teljesítette a távot.
 
A szabályok szerint a Kékszalag versenyre a hajók csak érvényes hajólevéllel nevezhetnek és a versenyen csak érvényes hajó felelősségbiztosítással lehet részt venni!
A Magyar Vitorlás Szövetség közreműködésével a Generali Biztosító szakmai támogatása mellett az Eurorisk Biztosítási Alkusz Kft. hajó felelősségbiztosítás kötésére online szolgáltatást dolgozott ki. A cég által működtetett oldalon az MVSZ tagjai gyorsan, könnyen, bankkártyás fizetéssel online köthetik meg a Generali Biztosító által hajósoknak kínált felelősségbiztosításokat.

Hajó felelősségbiztosítás kötése:


Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.22
PoweredBy: SK Trend Kft